2009. febr. 28., szombat

» Egy konzervatív kispolgár töprengései a szado-mazóról és az anarcho-kommunizmusról

„Mert mit ér az egész forradalom, ha nincs benne általános bujálkodalom"

(Peter Weiss: Jean Paul Marat üldöztetése és meggyilkolása, ahogy a charentoni elmegyógyintézet színjátszói előadják de Sade úr betanításában. Görgey G. ford.)

Harmadikos gimnazistaként elvittek minket pályaválasztási tanácsadóba, ahol egy pszichológusnő azt mondta rólam, hogy konzervatív vagyok. (Azt, hogy milyen pályát ajánlott, már elfelejtettem.) Iszonyúan felháborodtam. 17 évem teljes öntudatával és lelkesedésével vallottam magam kommunistának, haladó gondolkodásúnak, forradalmárnak, és akkor ez a nő képes ilyet mondani... Sok év kellett hozzá, hogy rájöjjek, még több, hogy be is valljam, tényleg konzervatív vagyok, tartok minden újtól, ragaszkodom a jól bevált vagy egyszerűen csak megszokott dolgokhoz, hagyományhoz, nemzedékek által kiérlelt és elfogadott értékekhez, normákhoz. Sokszor lázadtam, sokszor fordultam szembe a többség véleményével, mert muszáj volt, de ezt valahogy rossz lelkiismerettel, szorongva tettem, a kényelmes kispolgár a lelkem mélyén csóválta a fejét - de hát muszáj volt...

Konzervatív kispolgár énem sok mindentől visszatartott, ha a „közéletben" nem is, de magánemberként mindenképpen. Erről egyszer már megemlékeztem a kábítószerek kapcsán... Innen az irigység a (nem létező) fiam korosztályának szabadsága, gáttalansága (nem tévesztendő össze a szabadossággal és a gátlástalansággal, de ki tudja, hol a határ közöttük) iránt.

Van úgy, hogy a dolgok - ezúttal a frissen olvasottak - furcsán sorba rendeződnek.

Coelho regénye: Tizenegy perc. Egy hozzám nagyon közelálló ember adta a kezembe, ezért olvastam végig. Rossz. Mesterkélt, tételszagú és darabosan megírt (fordított?) mű arról, hogy miért, hogyan lesz valaki (egy brazil lány Genfben) kurva, mik a kurvalét szabályai, és hogy a kurvának is van lelke, vannak álmai, és bízhat benne, hogy eljön érte a „királyfi hófehér paripán". „Botrányos" könyv, hiszen tele van - erotikusnak csak ritkán nevezhető - szexuális leírással. Vannak persze szép részei is, hiszen Coelho talán tényleg lehetne jó író is, ha nem tömegtermelne. Volt egy rész, ami különösen megragadott: egy kliens szado-mazora kényszeríti Mariát, aki átéli a fájdalom, a kiszolgáltatottság, a megalázás gyönyörét. (Ennél sokkal gyengébb, hiteltelenebb, ahogy szerelme „kigyógyítja" belőle - ugyancsak fájdalomterápiával.) Elmenni a végsőkig, a magam, a lehetőségeim végső határáig, kitapasztalni, hogy van-e egyáltalán ilyen határ - igen, itt hihetővé válik a mazochista gyönyöre.

Véletlenül épp aznap, amikor befejeztem a Coelhót, tette fel blogjára új bejegyzését Dávid/Clodius. A címe: Könyörgöm, nem lehetne eltávolítani Jézust az asztalunkról?? Ebben a hosszú, de megrendítően szép írásban is van egy szoft S/M epizód, részeként a szülőkkel, a nőkkel, a vallással és a (nem csak vallásos) hittel - a világgal folyó küzdelem (ön)elemzésének. Most juszt se ezt idézem, hanem:

„Én pogány vagyok a szó szoros értelmében. Afrodité híve, aki a keresztény teológia szerint pusztán a paráznaság pokolbéli démona...(T)ávol áll tőlem a földhözragadt materializmus. Ha van istenség, aki imádatra méltó, ki más lenne, mint a szerelem gyönyörűséges istennője...? Eleve a szerelem az egyetlen erő a világon, ami képes beragyogni egy életet, igaz persze, hogy pokollá is változtathatja azt. Persze az én hitem más. Bármennyire is igyekszem, én inkább csak minden erőmmel hinni szeretnék, de ez idáig még nem sikerült igazán megszabadulnom az apámtól örökül kapott makacs materializmusától és ateizmustól. Ugyanakkor az élet túlságosan megmagyarázhatatlan és irracionális jelensége a halott Univerzumnak ahhoz, hogy képes legyek elhinni, nincsenek istenek, és minden, de minden, az, hogy ezeket a sorokat írom most, nem több véletlenek majdnem végtelen sorozatának puszta összejátszásánál...

...Pokolba az erkölccsel és a tisztasággal. Mit is mondott Winston Smith Juliának [Orwell: 1984]? Gyűlölöm az erényt. Azt akarom, hogy mindenki legyen velejéig romlott... A magam módján én magam sem vágyok másra."

A linkfalamon hónapok óta ott van a „Clodius, az anarchista" link, felhívva a figyelmet arra a blogra, ahol az - Ensel Dávid néven is író - fiatalember társakat próbált toborozni egy anarcho-kommunista mozgalomhoz. A hol jobb, hol gyengébb, de általában hosszú cikkek a szerző harcosan vállalt s elfogult nézeteivel vitára ingerlők, de mindig elgondolkodtatóak. Nézet- és vérmérsékletbeli különbségeink ellenére Dávid az elvtársam, a szó legszorosabb értelmében: mindketten utáljuk ezt a mára körülöttünk kialakult világot, úgy véljük, hogy ennek rendszerbeli okai vannak, és hiszünk abban, hogy a kapitalizmus nem a történelem vége, hogy létezhet - léteznie kell - egy igazságosabb, emberhez méltóbb társadalomnak. Hogy valóban létrehozható-e (legalábbis az általam belátható jövőben), abban én mélységesen szkeptikus vagyok, ő viszont tenni akar érte. Nagy köztünk a korkülönbség - koron itt nem csak az életkort értve.

A fent idézett bejegyzés azonban nem ezen a blogon jelent meg, hanem másik - személyesebb, líraibb, hibátlanul szép írásokat tartalmazó - blogján, a Külvárosi gerillán.

Clodiustól egyenes út vezet egy másik, közelmúltbeli olvasmányomhoz, Konok Péternek a 20. századi baloldali radikalizmusokról írt monográfiájához. A kor mainstream szociáldemokráciájával és bolsevizmusával viaskodó számtalan irányzat között természetesen ott vannak az anarchisták, s az anarchisták egyik szárnyaként az anarchokommunisták. Azt kell mondjam, semmit nem tudunk róluk, az eszméikről, hitükről, önfeláldozó tetteikről, pitiáner, a homousion-homoiusion vitát idéző belső marakodásaikról. Pedig izgalmas és tanulságos elmélyedni a száz évvel ezelőtti német munkásmozgalom elméleti vitáiban; tényeket megismerni arról, hogyan számolt le az orosz-szovjet bolsevizmus a kommunista „világközpont" akaratával szembeszegülő anarchistákkal, tanácskommunistákkal; vagy éppen felidézni '68 képzeletet és ösztönöket (benne a társadalmi igazságba vetett hit ösztönét) felszabadító - pl. szituacionista - mozgalmait.

Száz-százhúsz éve éppúgy, mint 1968-ban a társadalmi forradalomért folytatott küzdelem szorosan összekapcsolódott az életmód, az erkölcs forradalmával is.

Persze arra is emlékezni kell, hogy nem csak baloldalon: a tett kultusza, a veszélyesen élni nietzschei jelszava a fasizmust is megihlette; „Vivere pericolosamente!" - hirdette Mussolini.

A Magyar Narancs eheti számában, az Egotrip rovatban, Salamon János filozófus „Tévelygéseink"-ről ír. „[Az] akaratgyengeség állapotában elkövetett tudatos esztelenségek egyik, Platón óta bevett értelmezése szerint... az ész kiűzhető az otthonából; az irracionális, ösztönös vágyaink olykor vagy akár rendszeresen is felülkerekedhetnek a tisztánlátásunkon. A klasszikus felfogás szerint a mindnyájunk által ösztönösen vágyott jó élet nem lehet a miénk, amíg ösztönös vágyaink uralnak bennünket."

„... A lélek racionális kontrolljára épülő klasszikus modell az idők során sokat veszített a vonzerejéből. A felvilágosult ember egyáltalán nem bánja, ha végtelen vágyai uralják a lelkét, amennyiben ezek valamiféle rendszerben, fegyelmezett sorban állva várnak beteljesülésükre." (Ilyen lehet például a meggazdagodás vágya vagy éppen a társadalmi igazságosság iránti vágy.) „Csakhogy az ilyen szűkölő józanságot a romantikus lélek nem szenvedheti...

A tévelygés fizikai értelemben egyszerűen csak a legrövidebb, morális értelemben viszont a jó élethez vezető legrövidebb útról való letérést jelenti. A tudatos - vagyis az ész jelenlétében előforduló - morális eltévelyedés megfejthetetlennek tűnik, ha feltételezzük, hogy itt a legrövidebb utat mindig az ész jelöli ki. Ezt a klasszikus feltételezést söpri félre a vágyak demokratikus, az ész trónfosztásával végződő forradalma... A posztfelvilágosodott, posztmodern, romantikus lélek már nem jó vagy boldog, hanem autentikus életre vágyik. Számára az akaratgyengeséget nem a vágyak fölötti racionális kontroll, de a velük való spontán, közvetlen, baráti viszony elvesztése jelenti."

Hááát... Nem tudom.

Főoldalra ajánlom!

2009. febr. 26., csütörtök

» Szolg. közl.: 2009. febr. 26. 10:37 | írta: rás | 4 komment; Nem tudom, miért, de az Explorerben már megint szétesik a blogom. Most éppen a "Dübörög a gyűlölet" bejegyzés eleje (és fejléce) marad le. Mozilla (Firefox) javasolt. Ott működik.

Főoldalra ajánlom!

2009. febr. 25., szerda

» 2009. február: 2009. febr. 25. 20:50 | írta: rás | hangulat | Radnóti | Vajda Lajos | w m | még nincsenek kommentek; (Komment w.m. tegnapi bejegyzésére)

Radnóti Miklós:

SEM EMLÉK, SEM VARÁZSLAT

Eddig úgy ült szívemben a sok, rejtett harag,
mint alma magházában a négerbarna mag,
és tudtam, hogy egy angyal kisér, kezében kard van,
mögöttem jár, vigyáz rám s megvéd, ha kell, a bajban.
De aki egyszer egy vad hajnalon arra ébred,
hogy minden összeomlott s elindul mint kisértet,
kis holmiját elhagyja s jóformán meztelen,
annak szép, könnyüléptű szivében megterem
az érett és tünődő kevésszavú alázat,
az másról szól, ha lázad, nem önnön érdekéről,
az már egy messzefénylő szabad jövő felé tör.

Semmim se volt s nem is lesz immár sosem nekem,
merengj el hát egy percre e gazdag életen;
szivemben nincs harag már, bosszú nem érdekel,
a világ ujraépül, - s bár tiltják énekem,
az új falak tövében felhangzik majd szavam;
magamban élem át már mindazt, mi hátravan,
nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem
sem emlék, sem varázslat, - baljós a menny felettem;
ha megpillantsz, barátom, fordulj el és legyints.
Hol azelőtt az angyal állt a karddal, -
talán most senki sincs.

1944. április 30.

Vajda Lajos: Barátok

(A Vajda-kiállítás egyébként vasárnapig látható a Várban, a Nemzeti Galériában)

Főoldalra ajánlom!

» "Dübörög a gyűlölet": 2009. febr. 25. 10:18 | írta: rás | politika | Bíró András | cigányok | Tatárszentgyörgy | 11 komment; "Egy viszonylag kicsi szélsőjobboldali csoportnak sikerült legitimálnia a cigánybűnözés fogalmát. De úgy, hogy ebbe a csapdába a pártok is beleestek, amit a miskolci eset is világosan mutat... A szocialista politikusok is vastagon benne voltak! ... A legijesztőbb pedig az, hogy nem látok olyan politikai és társadalmi erőt, amely a demokratikus alkotmány alapvető emberi jogi téziseivel a gyakorlatban is egyetértene, és tenne érte.
- Lesz rosszabb is?
- Lehet annál rosszabb, hogy egy ötéves gyereket megölnek? ...Már nyíltan lehet azt mondani és tenni, amit eddig csak szégyenkezve lehetett. Dübörög a gyűlölet. Akkor, amikor a Magyar Gárda bedobta a jelszót, abban bíztam, hogy a különböző szereplők rádöbbennek, sürgősen tenni kell valamit. Politikai konszenzusra volna szükség. És azt tágítani és tágítani. Hadd említsem példának a nagy egyházakat, amelyek csak potenciális hívekként tekintenek a cigányokra, de felelősséget már nem vállalnak értük oktatási és szociális téren. Vagy a nagycsaládosok egyesületére: ők miért nem törődnek velük? A fajelméleti diskurzus elterjedésének fő felelőse Bayer Zsolt és annak a lapnak a tulajdonosa, ahová ír. Úgy látom egyébként, hogy ebben az országban konszenzusos a cigányellenesség. Pedig az iskolák első osztályában rövid időn belül roma lesz a gyerekek fele, és akkor már nem lehet kikerülni a közös gondolkodást."

Interjú Bíró Andrással, a teljes szöveg

Főoldalra ajánlom!

2009. febr. 23., hétfő

» Gyilkosság Tatárszentgyörgyön

2009. febr. 23. 17:10 | írta: rás | politika | 8 komment

Állatok!

Meggyilkoltak egy 5 éves kisfiút és 27 éves édesapját Tatárszentgyörgyön. A faluvégi cigánysoron lévő házukra Molotov-koktélt dobtak, majd több irányból sörétes puskával lőttek be az épületbe.

A teljes hír itt

(És kérem, hogy senki ne kezdjen itt sztojkaivánozni.)

Főoldalra ajánlom!

» Sirámok a (fél)periférián

Két vezető hír a mai lapokból, hírportálokról:

1./ Nyugat-Európa felmondja a húsz évvel ezelőtt Közép-Európával kötött történelmi megállapodást azzal, ahogy a jelenlegi pénzügyi válságot kezeli - jelentette ki Orbán Viktor vasárnap Bécsben. Mint mondta, a nyugati tulajdonosok nem juttatnak pénzt az itteni leánybankoknak, miközben "amíg a hasznot hozta a (magyar) bankrendszer, addig a profitot mindig zsebre tették".

2./ Közel 900 embert bocsát el a diósgyőri DAM 2004, így kétszáz év után végleg megszűnik a kohászat a városban.

Orbán Viktor téved. Nem volt ilyen megállapodás. Nálunk vágyak, illúziók voltak, náluk tudatos gazdasági és politikai pozíciószerzés és győzelmi mámor, a „történelem végének" (Fukuyama) hite. Volt persze naivitás, őszinte jószándék meg tudatos hazugság - itt is, ott is.

Két évtizede rendszerváltáson a magyarok azt értették, hogy rövidesen úgy fogunk élni, mint az osztrákok. Nem jött be.

Történetfilozófiailag Immanuel Wallerstein amerikai történész-szociológustól származik a centrum-periféria világrendszer-elmélet. Eszerint a globálissá vált kapitalista világban a gazdasági és társadalmi fejlődés magas szintjén álló központ koncentrálja a tőkét, a korszerű technikát, az információt, a tudományt, innen indulnak és terjednek szét az újítások. A külterület gazdaságilag elmaradott, jellemzője az agrártermelés, a kitermelőipar, vagyis a nyersanyag biztosítása a központ számára, az alacsony technikai színvonal és a társadalmi elmaradottság. Ezek - egyebek mellett - meghatározzák a centrum és a periféria bérei, jövedelmei, életkörülményei közti különbséget is. A centrum és a periféria közti árucsere a centrum számára előnyös cserearányokkal folyik. A két térség között gazdasági függőségi viszony alakul ki - természetesen a külterület hátrányára - amiben nagy szerepe van a központ külterületen befektetett tőkéjének. Ez a kettősség - országok, nagy földrajzi térségek egymáshoz kapcsolódó, de eltérő fejlődése - lényegében a 16-18. században alakul ki, de nyilvánvalóan nem egyszer s mindenkorra meghatározott: pl. a 20. század közepén a korábban a perifériához sorolt Skandinávia és Japán, a század végén (részben) Délkelet-Ázsia kerül be a centrumba, s változnak a centrumon belüli erőviszonyok is (Ny-Európa - USA). A sémát finomítja a 80-as évek végén a félperiféria fogalmának bevezetése: elsősorban a latin-amerikai és a kelet-közép-európai országokat sorolják ide, amelyek a tőke- és termeléskihelyezés révén már szorosabban kapcsolódnak centrumhoz, de megmarad alárendelt helyzetük, annak minden következményével együtt.

Magyarország: kívülről a félperifériára.

Figyelmen kívül hagyva most (az egyébként figyelmen kívül nem hagyható!) történelmi előzményeket - törökök, a Habsburg-birodalomban betöltött szerep, a mezőgazdaság „porosz utas" fejlődése a 17. században, megkésett, de gyors ipari fejlődés a 19-20. század fordulóján, Trianon stb. -, jelenlegi helyzetünk megértéséhez kb. 30-35 évet kell visszamenni. Akkoriban Magyarország a „szocialista tábor" részeként a kapitalista világrendszeren kívül található. A szovjet típusú szocializmus felfogható utopista kísérletnek, felfogható egyfajta (zsákutcában végződő) modernizációs kísérletnek, s felfogható persze esztelen önkényuralomnak is, de most elbeszélt történetünk szempontjából mindenekelőtt azt jelenti, hogy a „keleti blokk" országai egy második egy párhuzamos „világgazdaságot" építenek ki. S az 50-es, 60-as években úgy tűnt, nem is sikertelenül. A 70-es években azonban egy történelmi véletlen (az 1973-as arab-izraeli háború) következtében világgazdasági korszakváltás zajlik le (olajárrobbanás > energia- és nyersanyagigényes ágazatok háttérbe szorulása > ún. technológiai ágazatok előretörése > informatika fejlődése > globalizáció kiteljesedése) - nélkülünk. Utólag tudjuk, ekkor dőlt el a „szovjet-kommunista" kísérlet sorsa, azzal, hogy kimaradt ebből a korszakváltásból. Magyarország ráadásul úgy, hogy (szovjet) nyersanyag- és energiaimportőrként a „szocialista világgazdaságon" belül is romlik a helyzete. Az ország ekkor már kereskedelmének egyharmadát a Nyugattal bonyolítja, s egyre bátrabban adósodik el (kisebb az exportunk, mint az új beruházásokhoz - technika- és technológiaimporthoz - valamint a politikai okokból mesterségesen „magasan" tartott életszínvonalhoz szükséges árubehozatal, illetve hitelfelvétel), s 1982-ben - a szovjet blokkból elsőként - csatlakozunk a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) és a Világbankhoz.

Hogy mi van? Nyilvánvalóvá válik egy alapvető, történelmi, történetfilozófiai ellentmondás: miközben a hivatalos ideológia - és az uralkodó gyakorlat - a gazdaságot még mindig alárendeli a politikának, vagyis annak, hogy a gazdaságnak a társadalom szükségleteit kell szolgálnia (és ebből a szempontból, elméletileg most teljesen mindegy, hogy ezt jól vagy rosszul tesz), aközben elkezdünk kapcsolódni egy olyan világhoz, amelyben a gazdaság, a hatékonyság, a nyereségesség az uralkodó szempont. E kapcsolódás kényszer: hiszen látszik, hogy az működik, meg nekik van pénzük. A kényszerhez azonban kapcsolódik egy a hazai mainstream közgazdaságban uralkodóvá váló felfogás: a piacgazdaság - az állam gyámkodásától megszabaduló, korlátozatlan piacgazdaság - az egyetlen megoldás. E hit, meggyőződés fontos előkészítője, motívuma lesz a rendszerváltásnak.

És akkor jött a rendszerváltás. Magyarország (és a többi kelet-közép-európai ország) önként és dalolva csatlakozott, integrálódott a - történetesen a reagani-thatcheri konzervatív forradalom és az internetforradalom révén ekkorra teljessé váló - neoliberális tőkés világgazdasághoz. Győzött a gazdasági észszerűség - hiszen ezt akartuk! -; bezárták a veszteséges nehézipari gyárakat, építőipari vállalatokat és utcára került másfél millió ember (lásd még cigánykérdés). Dőlt hozzánk a tőke, elsőként felvásárolta az élelmiszeripart - piacostul - az utolsó cukorgyárat tavaly zárták be. A távol-keleti - végső soron nagy nyugati cégeknek hasznot termelő - olcsó áruk dömpingjében csődbe jutottak az egész térségeknek munkaalkalmat biztosító magyar textilüzemek. Megjelentek viszont Magyarországon a nagy multinacionális vállalatok részegységgyártó, összeszerelő üzemei - ma ők adják a magyar export 80 %-át -, amelyek sorsa a külföldi anyacégen múlik, s amelyek gazdasági, társadalmi és kulturális szempontból egyaránt szigetet, idegen testet jelentenek, már ha gondolunk valamit egy társadalom, egy gazdaság szerves fejlődéséről.

Egy elcseszett politika élet, egy balfasz kormányzat - no meg a gazdasági világrendszer válsága pedig hirtelen teljes szépségében mutatja meg a globális kapitalizmus félperifériájának helyzetét.

Ki-ki választhat, hogy Verdi Requiemjéből a Dies irae-t hallgatja meg

vagy Mozartéból a Lacrimosát

S közben elgondolkodhat társadalom és gazdaság viszonyán.

Főoldalra ajánlom!

2009. febr. 21., szombat

» Bächer: 2009. febr. 21. 12:29 | írta: rás | közérzület | olvastam | magyar szlovák | 3 komment; Tisztességes ember, azt hiszem, ma csak úgy írhat, mint Bächer Iván:

Otthon

Főoldalra ajánlom!

2009. febr. 19., csütörtök

» 2009. február 19.

Nincs ihletem, indíttatásom "komolyabb" bejegyzést írni, de mégiscsak tartozom annak a napi 80-100 látogatónak, aki valamiért a blogomra kattint.

Hiú állat vagyok (én is), így a számítógépes reggelt a statisztika megtekintésével kezdem. (Tudom, megbízhatatlan, meg nem jelent semmit - de mégis.) Ennek talán legérdekesebb rovata a "kereső kifejezések". Egyes bloggerek nagy élvezettel idézik a hozzájuk vezető obszcén kifejezéseket, általában nem is értik a dolgot. Én egyszer betettem egy rövid részletet József Attila Szabad ötleteiből, így aztán hozzám is jutnak el "baszás" kulcsszóval. A listavezető azonban a "krisztusi kor" - és ettől egy kicsit mindig melegséget érzek a szívemben. A kifejezés önmagában is szép, de ráadásul ez a bejegyzésem egy nagyon fontos (el nem múló) barátság ~~emléke~~ bizonyítéka. És ezzel el is érkeztem - közhelyes - mondanivalómhoz: soha nem hittem volna, hogy virtuális ismeretségek ennyire valósak lehetnek. Barátaim lettek, vannak a blogvilágból; fontos lett számomra, hogy tudjam, ma éppen mi foglalkoztatja őket, milyen a hangulatuk, mit gondolnak arról a dologról, ami engem is foglalkoztat. Öröm hasonló érdeklődésű, gondolkodású emberekre találni, érdekes, izgalmas másként gondolkodókkal vitázni. (Figyelem! Gondolkodókat írtam, nem fröcsögőket.)

Tudom: pótszer, nem helyettesíti a borozgatva/sörözgetve átdumált estéket - de mit tegyek, ha azok (szinte teljesen) megszűntek.

Ma este rátok/veletek iszom majd egy pohár whiskyt.

***

Február 19. a történelemben:

1674-ben ezen a napon írták alá a harmadik angol-holland háborúnak véget vető wetsminsteri békét. Ennek keretében a hollandok (a többi között) átadták New Amsterdam városát az angoloknak. Ebből lett New York. Már megvan a repülőjegyem május 3-ára, csak azt nem tudom, hol fogunk lakni.

1878-ban ezen a napon jegyezték be Edison találmányát, a fonográfot. A lemezjátszó az egyik nagyon fontos tárgy az életemben. (Ide akartam rakni a Fonográf együttes erről - is - szóló dalát, de nem találtam letölthető zenét, csak a szöveget.)

1942-ben kb. 250 japán repülőgép bombázta az ausztráliai Darwin városát. (A világ vége se biztonságos hely.) 1945-ben viszont ezen a napon 30 ezer amerikai tengerészgyalogos szállt partra Iwo Jimán.

1984. február 19-én mutatták be az EastEnders angol szappanopera első epizódját. (Nem nézek szappanoperát.)

2008 - Fidel Castro ma egy éve mondott le hivatalosan Kuba elnöki posztjáról. (Másnap - még A vajszínű árnyalat blog vendégeként - megismételtem 2006. augusztus 2-i Cuba sí, yankee no c., vitatott - de meggyőződéssel vallott - politikai nézeteimről árulkodó bejegyzésemet. Ez most - némi nehézséggel - ezen a linken található meg.)

Főoldalra ajánlom!

2009. febr. 13., péntek

» Szóudvar 5. Tükör

1. A tükör fényvisszaverő képességgel bíró, görbült vagy sík felület.

Ótörök eredetű szó lehet, a mai csuvas nyelvben a tükröt a töker szó jelöli. Ez valószínűleg a tárgy többnyire kerek alakjával kapcsolatos, és a török nyelvekben általános „kerek", „kerék" jelentésű tekir/teker szócsoportba tartozik (csagatáj tekir, oszmántörök és azeri teker), akárcsak a magyar teker és tér („visszatér", „megtér") szavak. A tükör neve latinul speculum. Ebből származik a „spekulálás" kifejezés, amely a régi magyar nyelvben a tudományos gondolkodást, vizsgálódást jelentette. A szó eredete valószínűleg az, hogy az egyik legmegbecsültebb tudomány, a csillagászat művelői az éjjeli égbolt kémlelésére különféle tükröket használtak, vagyis „spekuláltak". (Wikipédia)

Espejo Glindá Καθρέφτης Lustro Miroir Mirror 镜子 Spiegel Tükör Зеркало Zrkadlo

Amíg a tükör kevesek kiváltsága volt, addig a művészetben is nemes tulajdonságok kifejezőjeként jelent meg. A középkori és a reneszánsz művészetben a négy fő erény egyikét, a bölcsességet jelképezte. A Bölcsesség, illetve gyakran az Erény megszemélyesített alakját is általában tükörrel a kezében ábrázolták. Ennek eredete a Bibliára nyúlik vissza. A Bölcsességek könyve ugyanis a bölcsességet így jellemzi: „... az Isten működésének tiszta tükre és jóságának képmása". (7:26) A későbbi korokban viszont a tükör már inkább az emberi hiúság jelképe lett az ábrázolásokon. (Wikipédia)

Tükör lehet bármi, a legtermészetesebb a tó vagy a patak sima víztükre. A legrégibb (mesterséges) tükröket fémből - bronzból, majd ezüstből készítették. Kis-Ázsiában előkerültek obszidián tükrök. A foncsorozott tükrök Európában a 15. században terjedt el, az üveggyártás akkori központjában, Muranóban készítették először.

Tükör lehet bárki, akiben meglátom magam, akiben hatást, reakciót váltok ki, aki szeret, gyűlöl, megvet, átnéz rajtam, vagy éppen érdekesnek, izgalmasnak, szépnek tart. Akiben megmérem magam; de ez már egy másik eszköz, a mérleg (Mérleg).

A saját képmásába szerelmes Narcissus ezúttal a finn Magnus Enckel festményén.

Pál apostol első levele a korinthusiaknak (Károli Gáspár ford.)

1. Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő ércz vagy pengő czimbalom. 2. És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyökről, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi vagyok. 3. És ha vagyonomat mind felétetem is, és ha testemet tűzre adom is, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi hasznom abból. 4. A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irígykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. 5. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rójja fel a gonoszt, 6. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal; 7. Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr. 8. A szeretet soha el nem fogy: de legyenek bár jövendőmondások, eltöröltetnek; vagy akár nyelvek, megszünnek; vagy akár ismeret, eltöröltetik. 9. Mert rész szerint van bennünk az ismeret, rész szerint a prófétálás: 10. De mikor eljő a teljesség, a rész szerint való eltöröltetik. 11. Mikor gyermek valék, úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy értettem, mint gyermek: minekutána pedig férfiúvá lettem, elhagytam a gyermekhez illő dolgokat. 12. Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről-színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, a mint én is megismertettem. 13. Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet. (1 Kor, 13)

Ingmar Bergman: Tükör által, homályosan (Sasom i en spegel)

"Az Isten alászáll, és befészkeli magát egy emberbe. Először csak olyan, mint valami hang, mint valamilyen súlyos dolognak a tudása, mint valami parancs. Fenyegető vagy kérlelő, visszataszító, de izgató is. Aztán egyre jobban megismerteti magát, és az ember próbára teheti az isten erejét, megtanulhatja szeretni, feláldozni magát érte, és eljuthat a teljes odaadásig és a teljes ürességig. Amikor eléri ezt az ürességet, az Isten birtokba veszi emberét, és vele végezteti el a munkáját. Aztán magára hagyja üresen, kiégve, megfosztva az evilági élet további lehetőségeitől. Az történik Karinnal. A határvonal, melyet át kell lépnie, a tapéta különös mintázata." (Bergman)

A film utolsó 10 perce (kéretik megvárni/megnézni/meghallgatni az utolsó kettőt is):

Tarkovszkij: Tükör (Zerkalo)

Egy középkorú férfi visszaemlékezik életére, gyermekéveire, családjára, kapcsolataira. Az emlékezet mozaikcserepei, mint tükörcserepek hullnak szét az időben. Az emlékezés előhívja a múltból azokat az alapvető etikai és morális problémákat, amelyek a tudatalattiból törnek a felszínre. Tarkovszkij önéletrajzi elemekkel átszőtt alkotása hitvallás a művészetnek az emberi lélekre gyakorolt hatásáról és a művészek morális felelősségéről. (Port.hu)

A fürdőszoba-tükör előtt áll. Teste rendben, de ez most nem érdekli. Szembe néz, önmaga szemébe, hogy magába lásson. Fenyegetően kétségbeesett tekintet néz rá vissza. S közben a testén a (most inverz) tetoválás, a gyermekien dacos, sóvárgó MOLAZIB megelevenedik és a BIZALMATLANSÁG befonja egész testét.

Vajda János: A tükörbe néznek mások...

A tükörbe néznek mások,
Én a puszta kertbe járok,
És magamat látom abban
Egyre dúltabb, halványabban...

Árva hang sincs a bokorban;
Lombtalan cser megraboltan,
Hajadonfő néz az égre,
Mintha elégtételt kérne...

Besüvölt a szél a fűbe,
Mintha velem csúfot űzne,
A haraszttal körülöttem
Táncol a hűs levegőben.

Sárga leveleit szórva
Koszorút tesz homlokomra...
Részvét avvagy gúny van ebbe?...
Betekintek a szivembe...

És sohajtok, és ugy érzem,
Hogy e szél megérte engem...
És hogy ember e világon
Nem volt ily igaz barátom!...

***

Szóudvar 1. Egyenrangú

Szóudvar 2. Ifjúkor

Szóudvar 3. Őszinte

Szóudvar 4. Rend

Főoldalra ajánlom!

» vgx 30 éves lett

... és a létezés titkain töpreng.

József Attila: Eszmélet

(részletek a versciklusból)

Földtől eloldja az eget
a hajnal s tiszta, lágy szavára
a bogarak, a gyerekek
kipörögnek a napvilágra;
a levegőben semmi pára,
a csilló könnyűség lebeg!
Az éjjel rászálltak a fákra,
mint kis lepkék, a levelek.

Kék, piros, sárga, összekent
képeket láttam álmaimban
és úgy éreztem, ez a rend -
egy szálló porszem el nem hibbant.
Most homályként száll tagjaimban
álmom s a vas világ a rend.
Nappal hold kél bennem s ha kinn van
az éj - egy nap süt idebent.

Akár egy halom hasított fa,
hever egymáson a világ,
szorítja, nyomja, összefogja
egyik dolog a másikát
s így mindenik determinált.
Csak ami nincs, annak van bokra,
csak ami lesz, az a virág,
ami van, széthull darabokra.

Im itt a szenvedés belül,
ám ott kívül a magyarázat.
Sebed a világ - ég, hevül
s te lelkedet érzed, a lázat.
Rab vagy, amíg a szíved lázad -
úgy szabadulsz, ha kényedül
nem raksz magadnak olyan házat,
melybe háziúr települ.

Az meglett ember, akinek
szívében nincs se anyja, apja,
ki tudja, hogy az életet
halálra ráadásul kapja
s mint talált tárgyat visszaadja
bármikor - ezért őrzi meg,
ki nem istene és nem papja
se magának, sem senkinek.

***

A teljes vers

S bár kissé(?) modoros, érdemes megnézni, meghallgatni Latinovits Zoltán előadásában:

Főoldalra ajánlom!

2009. febr. 11., szerda

» Haza - szeretet

Politikáról beszélgettünk - a cigánykérdésről érveltünk, vitatkoztunk, arról, hogy tudatosan gerjesztik-e a politikusok, vagy „csak" cinikusan, felelőtlenül felhasználják, miután húsz éven át megfeledkeztek vagy hatszázezer magyarról, aki történetesen cigány. Ő vérfürdőt jósolt, én csak némi vért és ezt követő rendőrállamot, diktatúrát, diktatúrás rendet. Amiben egyetértettünk: ennek az országnak „annyi". Én csendben, lemondóan, ő dühödten, fájdalommal.

Fele annyi, mint én, de sokszor idősebbnek, a bátyámnak érzem. Tanulok tőle, mindenekelőtt őszinteséget. Most pedig hazaszeretet is. Éppen arra készül, hogy örökre elhagyja Magyarországot, mert szerelmes. Ezért hát készületlenül ér, amikor az „ennek az országnak annyi" tétel után, hirtelen szenvedélyes szerelmi vallomás következik: Magyarországról. A Dunáról, az Alföldről, városokról, tanyákról, házakról, erdőről, az égboltról. Hogy milyen gyönyörű - gyönyörű lehetne - ez az ország, ha nem tennék tönkre. Úgy beszél, olyan szavakkal, érzelemmel, ahogy azt én csak egykori iskolai ünnepélyek szónokaitól vagy hibbant agyú nacionalistáktól hallottam. Ami számomra utoljára talán Petőfitől volt hiteles. Vagy a magát magyarnak (és kereszténynek) valló, tudó és magyarok által meggyilkolt Radnótitól. „Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent..."

Megnémulok.

Aztán abban értünk egyet, hogy ezt az országot az én generációm tette tönkre, a többi között azzal, hogy hit- és eszmenélkülivé, közönyös individualistákká nevelte a mai fiatalokat.

***

Aznap másodszor leckéztetnek meg, szembesítenek a felelősséggel, azzal, amiben valaha hittem, éltem, de amiből mára elegem lett, mert már tehetetlennek érzem magam, reménytelennek a jövőt. Drc blogján (már megint!) beszélgettünk a Lehet Más a Politika nevű kezdeményezésről (mozgalomról, protopártról), és én minden szimpátiám kinyilvánítása mellett is a rezignált, cinikus, hitetlen, öreg „bölcset" adtam. A vitapartnerek huszon- és harmincvalahány éves fiatalok. Némi remény. Hogy talán ők és nem a Jobbik fogja meghatározni ennek az országnak (ahonnan nekem nincs hova mennem) - a hazának? - a jövőjét.

***

„...A nacionalizmus: a dühödt hazafiság. De még az sem. A patrióta nevet ugyan sokszor kompromittálták már, de még mindig szentebb fogalom köpenye, hogysem a nacionalizmust födhesse. A nacionalizmus nem hazafiság. A hazafiság valami olyan sine qua non-ja az embernek és a társadalomnak, hogy még fogalommá sem kell sűríteni s szót sem keresni hozzá. A közös kultúrában s közös társadalmi munkában álló, becsületes, munkásemberek mind azok. Hazafiak, ha úgy tetszik. Aki ellensége a haladásnak, a jobbra törésnek, az emberi szellem feltétlen szabadságának, hazaáruló, ha örökösen nem tesz is egyebet, mint a nemzeti himnuszt énekli..." (Ady Endre: A nacionalizmus alkonya. 1905)

***

József Attila: Hazám

Az éjjel hazafelé mentem,
éreztem, bársony nesz inog,
a szellőzködő, lágy melegben
tapsikolnak a jázminok,

nagy, álmos dzsungel volt a lelkem
s háltak az uccán. Rám csapott,
amiből eszméletem, nyelvem
származik s táplálkozni fog,

a közösség, amely e részeg
ölbecsaló anyatermészet
férfitársaként él, komor

munkahelyeken káromkodva,
vagy itt töpreng az éj nagy odva
mélyén: a nemzeti nyomor.

Ezernyi fajta népbetegség,
szapora csecsemőhalál,
árvaság, korai öregség,
elmebaj, egyke és sivár

bűn, öngyilkosság, lelki restség,
mely, hitetlen, csodára vár,
nem elegendő, hogy kitessék:
föl kéne szabadulni már!

S a hozzáértő dolgozó
nép gyülekezetében
hányni-vetni meg száz bajunk.

Az erőszak bűvöletében
mint bánja sok törvényhozó,
hogy mint pusztul el szép fajunk!

A földesúr, akinek sérvig
emeltek tönköt, gabonát,
csákányosokkal puszta tért nyit,
szétveret falut és tanyát.

S a gondra bátor, okos férfit,
ki védte menthetlen honát,
mint állatot terelni értik,
hogy válasszon bölcs honatyát.

Cicáznak a szép csendőrtollak,
mosolyognak és szavatolnak,
megírják, ki lesz a követ,

hisz „nyiltan" dönt, ki ezer éve
magával kötve mint a kéve,
sunyít vagy parancsot követ.

Sok urunk nem volt rest, se kába,
birtokát óvni ellenünk
s kitántorgott Amerikába
másfél millió emberünk.

Szíve szorult, rezgett a lába,
acsargó habon tovatűnt,
emlékezően és okádva,
mint aki borba fojt be bűnt.

Volt, aki úgy vélte, kolomp szól
s társa, ki tudta, ily bolondtól
pénzt eztán se lát a család.

Multunk mind össze van torlódva
s mint szorongó kivándorlókra,
ránk is úgy vár az új világ.

A munkásnak nem több a bére,
mint amit maga kicsikart,
levesre telik és kenyérre
s fröccsre, hogy csináljon ricsajt.

Az ország nem kérdi, mivégre
engedik meggyűlni a bajt
s mért nem a munkás védelmére
gyámolítják a gyáripart.

Szövőlány cukros ételekről
álmodik, nem tud kartelekről.
S ha szombaton kezébe nyomják

a pénzt s a büntetést levonják:
kuncog a krajcár: ennyiért
dolgoztál, nem épp semmiért.

Retteg a szegénytől a gazdag
s a gazdagtól fél a szegény.
Fortélyos félelem igazgat
minket s nem csalóka remény.

Nem adna jogot a parasztnak,
ki rág a paraszt kenyerén
s a summás sárgul, mint az asztag,
de követelni nem serény.

Ezer esztendő távolából,
hátán kis batyuval, kilábol
a népségből a nép fia.

Hol lehet altiszt, azt kutatja,
holott a sírt, hol nyugszik atyja,
kellene megbotoznia.

S mégis, magyarnak számkivetve,
lelkem sikoltva megriad -
édes Hazám fogadj szivedbe,
hadd legyek hűséges fiad!

Totyogjon, aki buksi medve
láncon - nekem ezt nem szabad!
Költő vagyok - szólj ügyészedre,
ki ne tépje a tollamat!

Adtál földmívest a tengernek,
adj emberséget az embernek.
Adj magyarságot a magyarnak,

hogy mi ne legyünk német gyarmat.
Hadd írjak szépet, jót - nekem
add meg boldogabb énekem!

1937. május

Főoldalra ajánlom!

2009. febr. 10., kedd

» Megint cigányozok - vagy magyarozok?

Tegnap az átlagos látógatószám dupláját sikerült produkálnom. A statgép által regisztrált leggyakoribb keresőkifejezések a "cigánybűnözés" "cigányok ellen" és más ehhez hasonlók voltak. Azt hiszem, csalódtak, és megjegyzés nélkül továbbálltak, amikor belenéztek még "Veszprém előtti" Cigánybűnözés - a szólásszabadság korlátai c. bejegyzésembe. Amelynek minden szavát fenntartom továbbra is; ezért nem írtam új bejegyzést. Önvédelemből már leszoktam arról is, hogy szélsőjobboldali - vagy egyszerűen csak ostoba - újságokat, újság- vagy blogírókat olvassak. Olvasom viszont - nagy érdeklődéssel - pl. a Kurvannyát, drc blogját, ahol valahogy normálisak a hozzászólók (na meg persze a tulaj is!), még azok is, akikkel nem értek egyet.

Most csak azért ragadtam számítógépet, hogy felhívjam a figyelmet arra, amit néha elfelejtünk: ebben az országban azért vannak normális emberek is. Illusztációként egy (egyoldalú) sajtószemle:

Veszprém (fideszes) polgármestere azt mondta: nem számít, milyen kisebbséghez tartoznak a véres bűntett elkövetői, mert a bűnösök is elsősorban magyarok. A demonstrálók kifütyülték. Interjú Debreczenyi Jánossal

A politika kivonult a cigányügyből, a roma elit túlságosan gyenge, a rendőrség agonizál, a miskolci botrány a szélsőjobb látványos győzelmét hozta - mondja Kállai Ernő kisebbségi ombudsman.

"Alapvető elvárás, hogy a rendőrség - származástól független - kapja el a bűnözőket, de a kiváltó okokat a politikának kell megszüntetnie. A politika azonban kivonult a cigányügyből. Eddig legalább látszatintézkedésekkel próbálták normális élethez segíteni azt a népcsoportot, amit a rendszerváltozás után magára hagytak. Ha nem engedik el a kezét annak a roma generációnak, amelyik a hetvenes évek fellendülésének köszönhetően valamilyen fokig belépett a munkaerő-piacra, ma nem itt tartunk. Mindegy, ez már a múlt. A jelen viszont az, hogy a romáknak a saját hajuknál fogva kellene kirángatni magukat a mocsárból. Ehhez egy ütőképes cigány értelmiségi elitre lenne szükség, ami nincs. Nehezen leküzdhető gátja a romák felemelkedésének, hogy nincsenek olyan karizmatikus cigány személyiségek, akik képesek az erős érdekérvényesítésre. Pártok mellé szegődött roma politikusok, persze, vannak, és ez nagyon is jó. A rossz az, hogy nincsenek mások. Az országban közben egyre nagyobb egyetértés kezd kialakulni arról, hogy a "cigányok érdemtelenül mindent megkaptak, de nem tudtak élni a lehetőséggel". Interjú Kállai Ernővel

„A megrendülés első mondata az 'ilyen még nem volt'. Hogy átléptünk egy határt. Pedig volt már ilyen. Régen túl vagyunk sok határon - igaz, megszokhatatlanul." Nagy N. Péter kommentárja a hétfői Népszabadságban, (ahol eredetileg az Álláspont rovatban jelent meg, a lap online archívuma azonban már - egyéni - Véleményként tartja nyilván.

Főoldalra ajánlom!

2009. febr. 8., vasárnap

» M-nak, születésnapjára

2009. febr. 8. 0:01 | írta: rás | még nincsenek kommentek

József Attila:

AMIT SZIVEDBE REJTESZ

Freud nyolcvanadik születésnapjára

Amit szivedbe rejtesz,
szemednek tárd ki azt;
amit szemeddel sejtesz,
sziveddel várd ki azt.

A szerelembe - mondják -
belehal, aki él.
De úgy kell a boldogság,
mint egy falat kenyér.

S aki él, mind-mind gyermek
és anyaölbe vágy.
Ölnek, ha nem ölelnek -
a harctér nászi ágy.

Légy, mint a Nyolcvan Éves,
akit pusztítanak
a növekvők s míg vérez,
nemz millió fiat.

Már nincs benned a régen
talpadba tört tövis.
És most szivedből szépen
kihull halálod is.

Amit szemeddel sejtesz,
kezeddel fogd meg azt.
Akit szivedbe rejtesz,
öld, vagy csókold meg azt!

Főoldalra ajánlom!

2009. febr. 5., csütörtök

» Cigány bűnözés - a szólásszabadság korlátai

2009. febr. 5. 19:13 | írta: rás | politika | cigánykérdés | 4 komment

Egy normális országban, gondolom, mindenről lehet beszélni, bármit lehet mondani, a közmegegyezéssel évtizedek (századok) alatt kialakult társadalmi normák, illemszabályok keretei között. Ez persze csak feltételezés, még sosem éltem normális országban. Mindenesetre Magyarország ma nem ilyen ország, a magyar társadalom - itt most nem részletezhető számos történelmi, szociológiai és kulturális ok miatt - beteg, mentálisan is.

Ebből a szempontból próbálok hozzászólni ahhoz a (számtalan helyen, pl. drc blogján folyó) vitához, hogy van-e cigány bűnözés, netán cigánybűnözés, és ha (mint gondolom) van, akkor miért nem lehet, hol nem lehet, hogyan nem lehet, nem szabad erről beszélni.

Egy kézenfekvő analógiával kezdem: 1917-ben a liberális, baloldali Huszadik Század című folyóirat kérdezett meg másfélszáz értelmiségit, közéleti személyiséget: Van-e Magyarországon zsidókérdés; Mik az okai a zsidókérdésnek?; Miben látja (a megkérdezett) a magyarországi zsidókérdés megoldását? Zsidók és nemzsidók hihetetlenül sokféle választ adtak, köztük a zsidók társadalmi, gazdasági, kulturális szerepét élesen bírálókat. Ezt akkor természetesnek tartották. Ha ma valaki egy politikai fórumon zsidókérdést említ (mint például 2001-ben Kövér László), azt azonnal antiszemitának minősítik. (Tudományos értekezés keretében, lásd Gyurgyák János nagyszerű monográfiáját, egyébként ma is szabad használni a terminust). Közben ugyanis történt egy s más, a holokauszt mindent megváltoztatott (Adorno szerint Auschwitz után verset se lehet írni).

Magyarországon - mint mindenhol a világon - van bűnözés, és a magyar bűnelkövetők egy része cigány, vagyis van cigány bűnözés. (Meg van nem cigány bűnözés is.) Mint mindenhol a világon, a bűnelkövetők és az életmódszerűen bűnözők között viszonylag nagyobb arányban vannak - az életkörülmények, a jövedelem, műveltségi, kulturális okok miatt - a társadalom peremére, aljára szorult csoportok, legjellemzőbben etnikai csoportok, képviselői. Ők Magyarországon a cigányok, akik társadalmi integrációja alól legutóbb a rendszerváltás, a képzetlen munkaerőt tömegesen foglalkoztató „szocialista" nagyipar összeomlása, a téeszek felszámolása - és a gazdasági „racionalitásnak" a társadalmi szempontok feletti győzelme - húzta ki a talajt.

Kriminalisták azt is tudják, hogy szociológiai és kulturális okok miatt vannak tipikusan a cigányokhoz köthető bűnelkövetési fajták, ezért jött létre a cigánybűnözés - önmagában értéksemleges, leíró jellegű - fogalma. (Mint ahogy van, Magyarországon is, orosz-ukrán maffia, vannak jellemzően albán vagy bosnyák drogcsempészek.)

Utálom a képmutató, finomkodó píszít, amikor nem illik használni bizonyos bevett, mindenki által érthető szavakat, fogalmakat, amikor „romát" illik mondani „cigány" helyett, amikor egy nyilvános körözésben nem szabad hivatkozni a rablógyilkos legjellemzőbb (tehát felismerését, elfogását leginkább megkönnyítő) fizikai jellemzőjére. A gúnyos „etnikum" megnevezés karrierje mutatja ennek a gyakorlatnak a társadalmi kontraproduktivitását. A jószándékú, liberális, jogvédő gyakorlat - tapintat? képmutatás? - a cigányok helyzetéről, a cigányok helyzetéből fakadó össztársadalmi problémákról, a cigánykérdésről való közbeszédet átengedte a rasszista szélsőjobboldalnak (és/vagy a tudatlan ostobáknak). Erről ismét belinkelem Bíró András prófétikus cikkét. (Még akkor is, ha az általam amúgy nagyon tisztelt TGM lerasszistázta érte a megkérdőjelezhetetlen tisztességű Bírót, aki rendkívül sokat tett a cigányságért.) De:

Mégis úgy gondolom, hogy súlyos hiba volt, amit a miskolci rendőrfőkapitány mondott, és minden tőlünk nyugatabbra fekvő, vagyis sajnálatos módon nálunk civilizáltabb országban e hiba nyomán azonnal távoznia kellett volna. Nem azért mintha nem mondott volna igazat. (Úgy tudom, igazat mondott.) Hanem azért, mert az állam, a hatalom képviselője nem tehet, nem mondhat olyat, amivel objektíve erősíti, sőt legitimálja a magyar társadalomban egyre inkább manifeszt módon jelenlévő előítéletességet, rasszizmust, cigánygyűlöletet. Biztos, hogy nem ez volt a szándéka, de ez történt. S ami megesett, annak kell, hogy következménye legyen, különösen az állam képviselője esetében. (Nem vagyok naiv hülye, tudom, hogy Magyarországon ez nem így van. De így kellene lennie.) Van, amit mondhat egy szociológus, egy publicista, egy politikai (hordó)szónok, de az állam képviselője nem.

Előítéletesnek, cigányellenesnek minősítettem a magyar társadalom többségét. Nyilván nem gondolom, hogy a magyarok genetikailag lennének ilyenek. Nem tudom most részletesen elemezni az okokat, csupán néhány elem:

Szociológiai felmérések szerint a magyar társadalom kétharmada a rendszerváltás objektív vesztese vagy annak érzi magát. Az ebből fakadó (s a mostani válság miatt minden bizonnyal felerősödő) indulatok természetes módon fordulnak az „ingyenélők", a „dologtalanok", a segélyezettek ellen, anélkül, hogy bárki elgondolkodna az „ingyenélés", a „dologtalanság" okain.

Az embereket jobban irritálja, ha valaki ellop tőle - vagy bárkitől - egy tyúkot, mintha másvalaki sokmilliós adócsalással lop az „államtól". Az előbbi jó eséllyel cigány, az utóbbi jó eséllyel nem az.

Magyarországon ma tömeges a megélhetési bűnözés, tömeges a társadalmon kívüliségből fakadó normanélküliség, a beilleszkedésre való képtelenség, s ennek alanyai nagyon nagy arányban cigányok. A társadalmi beilleszkedés hiánya, zavara a többségi társadalom számára talán akkor jelentkezik először, amikor egy a faluvégi cigánytelepről iskolába kerülő cigány gyereket meg kell tanítani a vécé használatára, a kézmosásra.

A magyar állam egyebek közt annak a funkciójának sem tud eleget tenni, hogy szavatolja az állampolgárok mindennapi biztonságát, hogy megakadályozza a bűnözést, elfogja a bűnelkövetőket.

Számomra az, ami történt, újabb bizonyítéka a magyar állam működésképtelenségének, a kormány, a vezető politikusok tehetetlenségének, cinizmusának, gyávaságának, elv- és normanélküliségének. Pásztor főkapitány visszahelyezése, a „zéró tolerancia" üresen kongó meghirdetése Miskolcon csak az utolsó epizód abban a történetben, ami az „úgysem választó" vagy „lecsókonzervvel megvehető" cigány etnikumú és „cigány élethelyzetű" magyar állampolgárokkal az utóbbi húsz évben végbemegy, a munkahelyteremtés, az oktatás, a szakképzés, a szociális ellátórendszer stb. őket sújtó kudarcával.

Illetve ez így pontatlan: nemcsak őket sújtja, hanem az egész magyar társadalmat. Egy bomba van alattunk, ami bármikor felrobbanhat.

(Kéretik mellőzni az olyan típusú kommenteket, hogy „majd ha a cigányok kiközösítik maguk közül..."; „előbb ők tegyenek valamit önmagukért meg a társadalmi beilleszkedésért..."; „majd ha nem segélyből akarnak megélni" stb.)

Főoldalra ajánlom!

2009. febr. 3., kedd

» Újra itthon

Mottó:

A vakondgyerek kérdezi:

- Mondd, mama, igaz, hogy a föld fölül színes, hogy zöld növények meg mindenféle színes virágok vannak rajta?

- Igaz, kisfiam.

- És igaz, hogy fönt világos van? És meleg?

- Igaz, kisfiam.

- De mama, akkor mi miért élünk itt lenn, a sötétben, a hidegben?

- Mert ez a mi hazánk.

A barátaimnál voltam: egy hét a pálmás, napsütötte, mindig mosolygós Tenerifén (nem dicsekszem és nem mentegetőzöm); 25-30 éves, a turizmusban és az informatikában (keményen) dolgozó, évek óta ott élő, magyar srácok és lányok; úszás a (kb. 20 fokos) tengerben, napozás a homokban; tapas bár, étlap nincs, a tulaj odaül és megbeszéli veled, hogy mit szeretnél - mindent...

Tenerife előtt és után másfél-másfél nap a hideg, szeles, de elegáns, a Monarchia méltóságát őrző, sznobizmusomat mindig legyezgető Bécsben; ugyancsak barátoknál, 60-as pedagógus-gyógyszervegyész, osztrák-magyar házaspár; Braque-kiállítás, Manon Lescaut az Operában (4. emelet, állóhely), Wiener Melange és Sacher torta a Sacherban...

Tenerifén és Bécsben (mint Berlinben, Párizsban, Londonban stb.) magától értetődő természetességgel színes a világ: nem a pálmákra vagy a kirakatokra gondolok, hanem az emberekre, a sokféle etnikum, kultúra, szokásvilág együttélésére, keveredésére.

12 nap gondtalanság, nem érdekel, hogy mi van otthon, a strandon és a repülőn Updike-ot (még élt, amikor a Párokat becsomagoltam), Ph. Rothot meg a Baloldali radikalizmusok a 20. században c. könyvet olvasom; nem hallgatok rádiót, egyszer nézek tévéhíradót (SkyNews). Én, aki 6 éves korom óta naponta olvasok újságot, aki tizenéves korában ki nem hagyott volna egyetlen híradást sem, akinek a hírek, a politika volt a világa évtizedeken át, munkaként és hobbyként...

Második napja pótolok - olvasom az elmúlt napok újságjait. Undorodom. Akklimatizálódom.

Két kiemelkedő olvasmányélményem azért van:

Mesterszakács blogbejegyzése (Appetite for distraction) és

Szalai Erzsébet cikke (Eltorzult magyar alkat, zsákutcás magyar liberalizmus)

Főoldalra ajánlom!

rásblog

Utolsó kommentek

Kategóriák

Archivum

Linkek

Legtöbb komment

2009. febr. 28., szombat

2009. febr. 26., csütörtök

2009. febr. 25., szerda

2009. febr. 23., hétfő

2009. febr. 21., szombat

2009. febr. 19., csütörtök

2009. febr. 13., péntek

2009. febr. 11., szerda

2009. febr. 10., kedd

2009. febr. 8., vasárnap

József Attila:

AMIT SZIVEDBE REJTESZ

2009. febr. 5., csütörtök

2009. febr. 3., kedd